Fájdalmas dolog-e szentté válni?

Néri Fülöp huligánként szaladgált Róma utcáin, szabadszájú volt, és nyilvánosan szórakozott a papokon és a bíborosokon. Majdnem mindig az ellenkezőjét tette annak, amit a jámbor dogmatikusok cselekedtek, és mégis mindenben szenvedélyes volt.

Avilai Szent Teréz hatalmas dühvel vetette bele magát a küzdelembe, ha arról volt szó, hogy keresztülvigye jámbor terveit, és megkerülje a hivatalos utakat. Mennyi szidásban volt része önhatalmú döntései miatt! Azért lett apáca, mert félt a szülői kastélyban rá váró, szabadság nélküli élettől. Ehelyett állandóan házakat foglalt el azért, hogy kolostort alapítson.

Lisieux-i Kis Szent Terézt egész életén át Istenben való kétségek gyötörték.

Szent Domonkos rafinált technikákat alkalmazott céljai elérésére.

Charles de Foucauld, ez a nemesi származású párizsi fenegyerek, aki mindenből "kiszálló" (outsider) típus volt, végül életét áldozta Krisztusért.

Mindegyikünk számára adott az esély arra, hogy szentté váljon, ha olyannak fogadja el önmagát, amilyen.
A szentekben minden jellembeli különbözőségük mellett két dolog közös: a jámborság és az alázat.
Mi a jámborság? Az Istennel való, tudatosan megélt kapcsolat.
Mi az alázat? Egyszerűség, ugyanakkor bátorság is. Bátorság a szolgálatra. 

Egyáltalán nem fájdalmas dolog szentté válni!
Egy csipetnyi humorra (pozitív gondolkodásra), eredetiségre (önmegvalósításra), egyszerűségre (alázatra), és jó adag istenfélelemre (szeretetre) van hozzá szükség.

Jörg Müller