A bölcs és a fán rekedt ember

2018.02.10

Volt egyszer egy férfi, aki nagyon szerette a mangót. Egy napon úgy döntött, megszerzi a lehető legédesebb gyümölcsöt, egyenesen a fa tetejéről. Így hát mászott és mászott felfelé, egészen addig, amíg már nem maradt ág a feje fölött. Meg is szerezte a legfinomabb gyümölcsöket.

Csakhogy volt egy igen nagy probléma! Lemászni már nem tudott. Rettegett a magasságtól, ezért a fenti vékony ágakon hamar elszállt minden bátorsága. Kétségbeesésében elkezdett hát segítségért kiáltozni. Szerencséjére nem hiába tette, mert a faluból többen is odasiettek. Próbálták biztatni, hoztak létrát, kötelet és mindenféle eszközöket, de a férfinak sehogy sem sikerült lejutnia. Az emberek összegyűltek a nagy fa alatt, voltak, akik kiabáltak, mások jajongtak vagy fel-alá futkosva próbáltak tenni valamit. 

Aztán egyszer csak egy csendes, nyugodt ember érkezett. Sokan ismerték a faluban, bölcsnek és megfontoltnak tartották. A fa alatt összegyűlt tömeg kíváncsian várta, hogy most mit fog tenni. A bölcs ember egy pillanatra elgondolkodott, majd lehajolt egy kőért. Aztán anélkül, hogy egy szót is szólt volna, megdobta a fán rekedt férfit. Szerencsétlen nagyon ideges lett odafenn: - Te jó ég, mit csinálsz?? Meg akarsz ölni??!!

A bölcs ember azonban nem szólt semmit, csak fogott még egy követ, és odavágta a másikhoz. Azt még jobban elöntötte a düh és a bosszúvágy: - Ezért meglakolsz, te őrült, csak kerüljek le innen!!

Amikor egy újabb kő csapódott be, a férfinak teljesen elborult az agya, és már semmi más nem számított, csak az, hogy elégtételt vegyen támadóján. Ekkor - mindenki megdöbbenésére - félelmét leküzdve elindult a fáról lefelé. Újabb kő érkezett, ő pedig még elszántabban mászott lejjebb és lejjebb, hogy jól helyben hagyja az öreget. Hamar le is jutott, de amikor haragtól elvörösödött fejjel kereste a falu bölcsét a tömegben, már nem találta őt.

- Hol van az az idióta? Csak kerüljön a kezem közé, nem fogja megköszönni, amit kap! - ordította.

- Elég bölcs volt ahhoz, hogy ne várja meg, míg leérsz! - válaszolták az emberek.

A férfi még mindig tajtékzott a dühtől, de hirtelen rádöbbent, hogy a bölcs ember valójában nem is ártott neki, hanem megmentette az életét. Senki sem tudott rajta segíteni, a bölcs pedig rávette, hogy saját erejét és képességeit használva jusson ki az életét veszélyeztető helyzetből.

Egyedül ő nyújtott neki valódi segítséget.

Ismeretlen szerző